Betöltés...
2018. július 12., csütörtök

Fejtett bableves - mángolddal is


Aki ismer most nem röhög. Persze hogy sose lesz leves. Nem illünk össze a levessel. Igaz most majdnem sikerült, de le kellett olvasztanom az egyik hűtőt, a másik mélyhűtőjébe meg nem fért bele két kilónyi cukkini amit a múlt héten fagyasztottam le. Ránéztem és csak annyit mondtam: „akkor ti most mentek a levesbe”. Így is lett.

A mángold ittlétéről meg majdnem elfeledkeztem, de valaki nagyon ügyesen kivett valamit a hűtőből, a mángold meg valahogy kikerült az asztalra. Úgyhogy ment a levesbe...

Hozzávalók és elkészítés:

  • 80 dkg fejtett bab (kb. 2 kg fejteni való babból lesz ennyi),
  • 3 fej fokhagyma,
  • 3 kg cukkini (még egy csomaggal hozzátettem),
  • menta, citromos bazsalikom, ánizskapor - mindhárom, ízlés szerint,
  • 2 csomag színes répa,
  • 0,5 kg paszternák,
  • 0,5 kg szivárvány mángold,
  • 1 db paradicsom,
  • 6 evőkanál adalékmentes só,
  • szőlőmag olaj,
  • víz.
A fejtett babot 3 liter vízben megfőztem só nélkül.

A következő részlet is só nélkül készült. A fokhagymát bedobtam kevés olajba. Amikor kicsit elfehéredett hozzákevertem a már fagyasztás előtt falatokra vágott hámozatlan cukkinit és a viszonylag apróra vágott fűszereket. Lezártam a kuktát. Felforrás után 15 percet főtt. Némi hűlés után ezt az egészet botmixerrel pürésítettem.

A harmadik lépésben a vékony karikára vágott répákat és az apróra kockázott paszternákot dinszteltem meg olajon, só nélkül. Mikor már kicsit karamellizálódott a külső rétege rátettem a sót, a vékony csíkokra vágott mángoldot és a paradicsomot, majd felöntöttem a bab levével.

Azért szoktam a répát így készíteni, mert minden falatban benne marad az íze, kevésbé járja át a só is.

A bab levével felöntött répához hozzátettem a mángoldot, lezártam a kuktát, 15 percig főttek együtt.

Ezután mindhárom külön készült részt összekevertem. Kb. fél óra után külön edényekbe szedtem hűlni, majd bekerült a hűtőszekrénybe. Nagy mennyiségű ételt nyáron nem lehet egyben hűteni mert félő hogy az alapanyagok fermentálódásnak indulnak és az étel megsavanyodik. Ez káposztánál nem zavaró, de a bablevesnek nem áll jól.

Fogyasztása:

Hidegen a legjobb, de ha hűvösre fordul az idő melegítve is jó.

Következő
Nincs újabb.
Régebbi bejegyzés

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Hozzászólásod moderálás után jelenik meg

 
Fel